Szántódi képek
KÉPTÁR

A feltöltés folyamatos! A képek többsége nagyítható!
 

Vasút

A vasútállomás épülete 1938 előtt, Szántód felirattal.

A háttérben a nagy raktárépület látható, ahol volt oldalrakodó is.

Jobb oldalon az állítóközpont látható.

Hirdetmény a vasútvonal megnyitásáról, 1861-ben.

Vasúti menetrend 1861-ből.
Szántódon már a vonal megnyitásakor volt állomás!

Különvonati menetrend a főváros és Szántód között, 1861-ben.
Akkor Szántódról hajóval juthatták át az utasok Balatonfüredre.
Lásd ehhez a 001 sz. tanulmányt!

Terméskőből faragott szelvénykő a Déli-vasút idejéből.
Prágerhoftól mért távolság 217,0 km.

Az állomás 1938. 03. 01-én kapta a Szántód-Kőröshegy nevet.
(Forrás: Aranyás Zsuzsa)

Hajtány az 50-es évekből. Hátul Mikó Sándor, szántódi forgalmista ül.

Páncélvonat az 1970-es években az 1. vágányon, az erdészeti rakterületnél.

Az 1971-ben átadott új állomásépület, 2007-ben nyugat felől, Budapest irányába fotózva.
A 60-as évek végén a pályakorszerűsítéssel egyidőben megépült az 5. vágány és az aluljáró is.
Az 1-2. vágány között egy magasított kisperon, a 3-4. vágány között pedig egy magasított nagyperon épült.

Az 1971-ben átadott új állomásépület, 2007-ben kelet felől, Nagykanizsa irányába fotózva.
Az épület végénél látható zöld domb az óvóhely.
A háttérben fával megrakott vagonok állnak az erdészeti rakódónál.

Az állomás 2020. 12. 13-án visszakapta az eredeti nevét.
(Forrás: Morvay Zsolt)

*************************************************************************

Iskola

Szántódon az első iskola 1948-ban nyílt a pusztán.
Majd 1952-ben átköltözött a képen látható Földessy-féle vendéglőbe, amely a Kossuth park helyén állt.
(Fotó: Kiss Zoltán - a bontás előtt, kb. a 90-es években)

Részlet a "Szántód községtörténet" c. kiadványból.

Egy 1. osztályos diák felszerelése 1958-ban: hátitáska és uzsonnás táska.
Szántód-Somos, Árnyas (ma Platánsor) utca 3. számú ház lépcsőjén állok.

Az 1. osztályos olvasókönyvemből néhány oldal. A szótagolva olvasást gyakoroltuk abban az időben.

Az 1. osztályt a Földessy-féle iskolában kezdtem, 1958. őszén, Ezer tanító bácsi osztályában.

Csoportkép a Földessy-féle iskola udvarán az 1958/59. tanévben, Ezer tanító bácsival.
A gesztenyefák és az orgonasövény-kerítés igazolja a helyszínt.

Az új iskolában (Iskola u. 9.) 1959. őszén kezdődött meg a tanítás.

Az új iskola alaprajzán látható a szolgálati lakás és a tanterem.

Korabeli számtanfüzet és mártogatós toll.

 

Mikulásünnepség a Szántód, Iskola utcai iskolában az 1970-es években.
(A jobb oldali képen levő személyek, balról jobbra haladva: Jávor Józsefné [Ezer Mária], Ezer József tanító, Ezer Györgyi, Ezer Józsefné Lenke néni tanító)

A szántódi iskola 1979. június 23-án zárta be a kapuit és az iskolából faluház lett.
(Fotó: Morvay Zsolt - az 1990-es évek végén) 

 

Az iskola épülete lett átalakítva Közösségi Házzá, majd később ide költözött az Önkormányzat is.
(A bal oldali kép a 2000.10.20-án felavatott épületet mutatja, amelyből 10 darab sorszámozott képeslap készült, saját kivitelezésben.
A jobb oldali fotót 2007-ben készítettem, a község 10 éves évfordulóján, amelyen alkalmi posta is működött.)

*************************************************************************

Szántód-Somos
Cikk a Tanulmányaim 003. alatt található.
A képek nagyíthatóak!

Az 1933-ban feladott képeslap bal alsó sarkában a ma is meglevő Razgha villa és előtte a sétány látható.
A jobb alsó képen a Pintér/Batizi villa az országút felől, amit a II. világháború után újjá kellett építeni.

   

Szántód, Árnyas (ma Platánsor) utca őszi avarszőnyegben és téli hólepelben az 1960-as évek végén. (Fotó: Bor Ferenc)
Az őszi kép az országút felé nézve készült. Jobbról a Razgha ház kerítése, bal szélen a Babszem villa teteje látható.
A téli kép az országút felöl nézve készült. Jobbról van a Babszem villa. A bal oldali juharfán volt a Balassa borbély cégére.
A Napos utca nyugati oldalán levő - közel 100 éves - juharfák szemléltetik mai is, milyen gyönyörű volt az Árnyas utcai dupla juharsor.

 

A Balatonsomosi Fürdőegyesület építette ki az 1930-as években - az akkori Kőröshegy és Zamárdi határán - a kaposvári országúttól a vasútig húzódó, platánfákkal övezett sétányt, amit allénak neveztek.
A bal oldali kép egy képeslapon a korai időszakot örökítette meg, a jobb oldali kép a 2010-es években készült.

*************************************************************************

TANULMÁNYAIM

001. Vasút-hajó kapcsolat Szántódon

2020. végén töltöttem le egy képet valamelyik Facebook csoportból, amely marhák itatását ábrázolja a Balatonban. Akkor még nem is sejtettem, hogy milyen fontos bizonyíték került elő a Déli-Vasút és a balatoni hajó kapcsolatáról!

Ahogy végiggondoltam a részleteket, összeállt a kép. A képen látható itatás helyszíne kétséget kizáróan a későbbi somosi strand helye, ahová a szántódi állomás akkori, nyugati (Földvár felőli) sorompóján keresztül hajtották le a kőröshegyi marhákat itatni. Ezt támasztja alá egyrészt a háttérben látható tihanyi félsziget, másrészt az álló alak mögött látható deszkahíd. Erről szeretnék részletesebben szólni.

Zákonyi Ferenc a Szántódi füzetek II. kiadvány 79. oldalán említést tesz egy bejáróhídról. Nincsenek kétségeim afelől, hogy a fotón ennek a bejárónak az utóda látható! A Déli-Vasúton a személyszállítás 1861. április 1-én indult el. Az első négy balatoni állomás között ott volt Szántód is. Szántódi átszállással egy nap alatt el lehetett jutni Budapestről Balatonfüredre, ami óriási előrelépést jelentett abban az időben.

Mivel a déli part sekély, így a Balaton egyetlen gőzhajója nem tudod a vasútállomás partjainál kikötni. Ezért szükség volt egy bejáróhíd építésére. A Kisfaludy kerekes gőzhajó naponta átjárt Balatonfüredről Szántódra, és hozta-vitte az utasokat. A vonatról leszálló utasok egy fahídon tudták megközelíteni a mélyebb vízen álló hajót, ami fordítva is ugyanúgy igaz volt.

Kezdetben „…az állomással szemben egy hosszú bejáróhíd vezetett a tóba. Annak végén egy kiszélesedő részen álltak meg az utasok, onnan csónakon vitték be őket a mélyebb vízen álló hajóhoz és hozták ki onnan a vasúthoz igyekvőket.” – írja Zákonyi Ferenc. A képen viszont egy ettől komolyabb építmény látható, amit a Pesti Napló 1862. 05. 11-i cikke támaszt alá. Eszerint a vasút 1862-ben 6000 forintot fordított a körülmények javítására: „…a vasúttársaság kényelmes leszállóhelyet készített, az utasok nem lesznek többé sárban vízben járni kéntelen, hogy a hajóra juthassanak.” Minden bizonnyal ezt a komolyabb bejárót ábrázolhatja a marhaitatásról készült fotó, mert a bejáróhíd magassága már nem csónakhoz igazodik, hanem a hajó magasságához. Továbbá a híd a vasútállomással van egy vonalban.

 Szántódon a vasút-hajó kapcsolat 1861.04.01.–1863.10.24. között állt fenn, mert amikor átadták a Sió-zsilipet, akkor Füredről a hajó már nem Szántódra, hanem Siófokra járt át. Ebből következik, hogy a fotó készítése 1862-1863. közötti időre tehető. Ezúton köszönöm meg a kép megosztójának azt, hogy egy ilyen értékes képet tett közzé! Azt is megköszönöm, ha valaki további kiegészítéssel tud szolgálni!
 

Bor Ferenc 2020.12.25.

************************************************

002. Szántód és az olajipar

Első hallásra furcsának tűnhet, hogy mi köze is lehet egy Balaton-parti községnek az olajiparhoz? Hát, ha nem is olajkutak voltak a környékünkön, de a Magyar Amerikai Olajipari Részvénytársaság (MAORT) telefonvezetéke áthaladt a településünkön.

1937. november 21-e tekintő a magyar olajtermelés születésnapjának. Még abban az évben, december 16-én megkezdődött a rendszeres olajtermelés, és Zalából elindult az első olajvonat az olajfinomítók felé. A magyar olajipar 1938-tól egy évtizeden át, az 1948-ban történt államosításig a MAORT kezelésében volt. Létfontosságúvá vált a gyors kapcsolattartás, ezért magán telefonhálózatot építettek ki. Ezen keresztül Budapestről Nagykanizsán át valamennyi munkahellyel, fúrótoronnyal közvetlen telefonkapcsolatot lehetett teremteni.

Az iskolás éveimből emlékszem arra, hogy Szántódon haladt keresztül az olajipar telefonvezetéke, amely a fővárost kötötte össze a zalai olajmezőkkel. Az emlékeim szerint a nyomvonala a következő volt:

Siófok: Balatonújhelyi Állami Gazdaság – Töreki út – Széplak-alsón a 7-es út déli oldala;

Zamárdi-felső: a 7-es főút déli oldala, az úttesttől kb. 10 méterrel beljebb;

Zamárdi: Posta és a Paprika Csárda között – Vasút utca – Csap utca – Római út;

Szántód: Szántódpuszta – Római út déli oldala – Erdészet tér – kaposvári országút keresztezése – Postás Üdülő területe – Ősz utca 10. számú telek –  Bernvalner-Kubicza telekhatár;

 Balatonföldvár: platánsor keresztezése – Somfa utca – rét (legelő) széle – halastó (Tó utca északi oldala) – Gábor Áron utca;

Balatonszemes: temető területe.

A részletesebb információk reményében felvettem a kapcsolatot Vázsonyi Jánossal és Rehák Lászlóval, akik – az OKGT (Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt) utódjánál – a GOV (Gáz és Olajszállító Vállalat) hírközlési részlegénél dolgoztak. Tőlük tudtam meg a következőket!  

Az 1930-as évek második felében épült ki az „olajos” telefon légvezeték Nagykanizsa és a Budafok között, amely mindössze két szál vezetékből állt. Azok a telektulajdonosok, akiknek az ingatlanát érintette a légvezeték, ellenszolgáltatásként petróleumot kaptak. Ez a légvezeték a 6 colos csővezetéket kísérte, amely kezdetben olajat szállított, majd később gázt. Szántódon az erdő északi szélén, a 9-es tető alatt haladt el és a kaposvári országutat Szántód és Kőröshegy között keresztezte, a nagyhíd közelében, annak Balaton felőli oldalán. A csővezeték jelölésére nyomvonaljelző oszlopokat helyeztek el.

Telefonoszlopnak általában 6 méteres fa oszlopokat használtak, de az utak feletti átvezetésnél 8 méteresre volt szükség. Ezeket 50 méterenként helyezték el. A légvezeték 16 kvadrátos (négyzetmilliméteres) alusodrál volt, 10 kvadrátos átmérővel. Ez 1 acél és 6 szál alumínium összesodrásából állt. A vizsgahelyeken kereszttartókat alkalmaztak, máshol az oszlopba csavarták a tartókarokat. A telefonoszlopokon volt egy rozsdamentes, 15,5x3,5 cm-es táblácska, MAORT felirattal és egy számmal. A szám a körzeten belül az oszlop számát jelölte.

A GOV siófoki hírközlési részlegéhez a Mezőszentgyörgy–Balatonboglár közötti szakasz tartozott. A többcsatornás rendszeren egyidőben tizenkét beszélgetés volt lehetséges. A hálózat közepén, Siófokon volt az egyik csöves erősítő. 1972-ben a Budafok-Siófok szakaszon a légvezetéket földkábelre cserélték, ekkor Siófokra került a budafoki erősítő.

1976-78 környékén teljes mértékben megszűnt a légvezeték, mert a nagynyomású csővezeték mellé fektették a földkábelt. Ez a Balatontól kissé távolabb, Kőröshegy déli faluvége és a völgyhíd között keresztezi a kaposvári utat.

Köszönet a zalaegerszegi Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumnak ahonnan felvétel érkezett egy telefonoszlop darabról, illetve Vázsonyi Jánosnak, aki fényképet küldött a birtokában levő táblácskáról. A légi felvétel a www.fentrol.hu oldalról származik, amelyen a jobb láthatóság érdekében bejelöltem a légvezeték nyomvonalát (fehér sáv) és a felismerhető oszlopokat (piros kör). Helyi fotó eddig sajnos még nem került elő, de utólag is szívesen veszek a témával kapcsolatos felvételeket, kiegészítéseket.

Kiegészítés Emmer Károlytól, aki egykor szintén munkatársa volt Vázsonyi Jánosnak és Rehák Lászlónak: A lebontott (teljes hosszban Lovászi–Bázakerettye–Nagykanizsa–Balatonboglár–Siófok–Budafok–Csepel viszonylatú) MAORT telefon légvezetéknek van utóélete is. Lebontása után az anyagok a mezőszentgyörgyi telephelyre kerültek be, amiből a vállalati dolgozók kedvezményesen vásárolhattak. Így sok családi ház tetőszerkezete, kerítése, szőlő-kordonja készült a használható részekből.

A miénk szántódi házunk tetőszerkezete is ilyen. Harminc-néhány éves volt a fa telefonoszlop a beépítésekor (mert a háború után fel kellett újítani a vezetéket), és már negyven éve tető, de kutya baja. Nyáron, nagy melegben egy kis bitumen szag terjeng a padláson, de a szú nem megy bele.

A valamikori zalai 6 colos olajvezeték csőhálózat néhány szakaszán ma is használatban van. Tudtommal a Siófok–Boglár szakasz is, amely az EON középnyomású (6 bár) gázvezeték rendszerének tagja. Elődeink elmondásából tudható, hogy az olajvezetéket a háború alatt (amikor még nyersolajat szállított), a Kőröshegy felé vezető úton a nagyhídnál (Dencs Tüzép közelében) sérülés érte, és a környékbeliek onnan vitték haza az olajat. Valamilyen házi eljárással finomították azt, és áramellátás nem lévén világító anyagként használták.

Bor Ferenc, 2021.08.26.

A 2023-ban újabban kibővített változat a letölthető változatban olvasható!

Fenti kép forrása: 50 ÉVES AZ OLAJIPARI TÁVKÖZLÉS
OKGT 1989. – Adományozta: Emmer Károly

Kinagyítva és sárgával jelölve a Kaposvárra vezető országút mentén a piros körrel jelzett két MAORT telefonoszlop.

************************************************

003. A 95 éves Somos 

Szántód somosi településrészén 95 éve épültek az első házak, ezért én innen számítom a létezését. Ez a tanulmány nagyjából az 1920–1960. közötti fél évszázadot öleli fel és az ősi Somos területével foglalkozik. Ma már kevesen tudják, hogy egykor a Balatonszárszó és Zamárdi közötti partszakasz is Kőröshegyhez tartozott. Somos egy háromszög alakú területen fekszik. Határai a kezdetben: nyugatról a kaposvári országút és a rét; északról a Csemetekert; délről egy széles földút, melyen a kőröshegyi tehéncsordát hajtották legelni. A somos-dűlőhöz tartozó terület eredetileg Kőröshegy úrbéres telkes-gazdáinak birtoka volt, amelyet régen legelőként használtak. A 19. szd. második felétől a papi földek is itt terültek el.

Somos az úgynevezett jégkorszaki peremen, a Balaton felőli oldalán fekvő rét legelőjénél 5-8 méterrel magasabban fekszik. Ez volt Kőröshegynek a Balatonhoz legközelebb eső száraz területe, ami lehetővé tette azt, hogy az épületek alá száraz pincéket és jó ivóvizet adó kutakat ássanak. A pince azért bírt nagy fontossággal, mert akkoriban még nem voltak hűtőszekrények. Somos ivóvize olyan jóízű volt, hogy azt kocsival szállították a Földessy vendéglőbe! A nyilvános kerekes kút az Árnyas utca végén állt Szatmáriék előtt, amelyhez az asztalos Szatmári Feri bácsi fából, cserépfedéssel készített kávát. Az 50-es évek második felében ezt kézzel hajtható, öntöttvas szivattyús kútra cserélték. Ez a mai napig emlékként látható a lefedett kút mellett.

A régi somos területét Razgha Gyula egykori kőröshegyi körjegyző és Löventritt Sámuel szántódi fakereskedő vásárolta meg, ami már 1911-ben a tulajdonukat képezte. Majd egy mérnök irányításával ezt felparcellázták és három utcát nyitottak: Árnyas (ma Platánsor) utca, Napos utca és Akácos utca. Somos csak egy ponton kapcsolódott a kaposvári országúthoz, mégpedig az Árnyas utca, a Babszem villánál. A többi zsákutca volt.

„Érdekeltek mindenben a legkörültekintőbben jártak el; a telepnek szánt területet először is közkutakkal, vagyis egészséges ivóvízzel, majd kocsiutakkal látták el, ennek megtörténtével nyomban az utakat fákkal szegélyezték. A parcellázott telkek az ismerősök, s azok rokonai körében csakhamar elkeltek. A háború [I. világháború] a további fejlődési lehetőségeket meggátolta. Balatonsomos fejlesztését el kellett halasztani. Az agilitásáról közismert főjegyző most is mindent megtesz a telep és a nyaralótulajdonosok érdekében. A főjegyző elnöklete alatt 1933-ban megalakult a somosi érdekközösség bizottsága, melynek intézőbizottsági tagjai Kaiser Jenő és Varga István villatulajdonosok, kik hivatva vannak Balatonsomos érdekeit még előbbre vinni.” – írja az Új Somogy újság 1935.01.31-i száma.

„Harminc telek még 1926-ban elkelt. Két villa még ugyanebben az évben felépült.” – olvasható Kőröshegy monográfiájában. A Kaiser család elődeinek a visszaemlékezése szerint a villák közül elsőként épült fel az övéké valamint a Pintér/Batizi nyaraló. A legtöbb villát még a II. világháború előtt építették fel. Két kivétellel ma is állnak a képeslapon látható épületek. Egy telket iskolának tartottak fenn. (A képek nagyíthatóak.)

Razgha Gyula a kőröshegyi Horváth Lajos postamester lányát, Jankát vette feleségül. Az Árnyas utca 3. szám alatti, fürdőszoba nélküli házat eredetileg Razgha Gyula építtette, de mivel nem volt vele megelégedve, ezért eladta sógornőjének, Horváth Lenkének. Majd ezt követően megépítette az Árnyas utca 4. szám alatti házat, ahol kezdettől fogva állandó lakosként éltek. A rokonságnak köszönhetően a két ingatlan között egy kiskapu biztosította az átjárást. Razgháék állandó személyzetet tartottak, akit Marinának becéztek.  Óvodás koromban, az 50-es évek második felében Gyula bácsi már nem élt, de Janka nénivel sokat sétáltam a kertjükben, amely szomszédos volt a mi lakhelyünkkel. Egy fiuk született, András (Bandi bácsi), aki orvos lett Budapesten.   

Villany a Somosban az alapítás óta van, de az utcai közvilágítást nem tudták megoldani a hatalmas lombú juharfák miatt. Az elektromos vezetéket – a telepet körbeölelve – a telkek végében építették ki, a csapadékvíz elvezető árok mentén. Az oszlopsor még ma is megtalálható a jelenlegi Platánsor utca és a Csemetekert utca telkeinek határán. Iskolás koromig az Árnyas utca 3. szám alatt laktunk, így világosan emlékszem a következő szóhasználatra: „a két kerítés között”. (A somosi Platánsor utca – amelyben soha nem volt platánfa – és a földvári településhatáron levő platánfa allé elnevezés nagyon megtévesztő lehet, így segélyhívás esetén könnyen rossz helyre érkezhet ki a mentőalakulat.)

Az erdő felől érkező villámárvizek kivédésére egy gondosan megtervezett árokrendszer óvta Somost. Az egyik árok a Csemetekert kerítése és az Árnyas utcai telkek mögött húzódott, a két kerítés között. Ez egyben anno határárok is volt Kőröshegy és Zamárdi között. A másik árok a Jókai utca végén ebből ágazott le, és az Akácos utca telkei mögött futott. Emlékszem arra, amikor az 50-es évek végén a keresztapám temette be az árkot a Jókai utca északi oldalán levő telkének végében. Ezek az árkok idővel sajnos eltűntek, amelyek most is hasznosak lennének a dombok felől érkező villámárvizeket biztonságos levezetésére. Mindkét árok az országút melletti árokba torkollott. Ezért készült az akkori községhatáron az országút alatti nagyméretű betonhíd, hogy azon keresztül – a somosi strandhoz vezető platán allé árkában – elfolyhasson a víz a Balaton felé.

 

A kaposvári országút akkoriban a 66-os számot viselte, és a Babszem villa előtt volt a 63-as kilométerkő. Akkoriban ez kövesút volt, amit a nyaralótulajdonosok évente olajjal locsoltak, hogy ne porozzon az elhaladó járművek miatt. Az 50-es években Somosnak volt buszmegállója is, amely a „Szántód, Babszem-megálló” nevet viselte. A jellegzetes buszmegálló táblát a telefonoszlopra szerelték fel. Vasútállomás legközelebb Szántódon volt. A szántódi postahivatal (gyermekkoromban Lászlóné "postás" Margit néni) kézbesített Somos területére is, ami közigazgatásilag Kőröshegyhez tartozott. Ebből időnként problémák adódtak, mert a somosiak részére a hivatalos leveleket Kőröshegyre címezték, amit így késve kaptak meg, vagy ritkán el is kallódott. Somosban mindössze két iparos volt, az asztalos Szatmári bácsi az Árnyas utca utolsó házában, valamint a Balassa borbély, az Akácos utca első házában. Ez utóbbinak a réztányéros cégére az országút felől a bal oldali első juharfára volt felerősítve, hogy az ott elhaladók is láthassák.

 

Somos közellátása több csatornán keresztül volt biztosított. A tejet a bálványosi uradalomból Ács Lajos szállította házhoz és vitte el az üres cserekannákat. A kenyér az 1930-ban létesített kőröshegyi Antal pékségből érkezett. A poros út miatt Antal bácsi ponyvával takarta le a kocsiján a friss, illatos kenyeret, péksüteményt. Kerékpárral jöttek a kőröshegyi hentesek segédei. Vállukon nagy, széles háncsszatyorban hozták a megrendelt árut. A legtöbb hentes a falu közepén lakott, de a mokány, fekete bajszos hentes és mészárosnak, id. Szárnyasi János bácsinak a háza és az üzlete Kőröshegynek a Somos felé eső részén állt. A Hangya Szövetkezeti Boltból a megrendelt fűszerárut, mosószert egy speciális kerékpárral hozták ki, melynek felcsapható lába volt. Az árut a bicikli elején lévő négyszögletes fém kosárba rakták be. (A „Hangya Termelő Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet” 1898-ban alakult, mint országos üzlethálózat, de Kőröshegyen csak 1920-ban jött létre.) A kőröshegyi asszonyok kettesével jöttek gyalog, mezítláb vagy kötött tutyiban. Fejükre puha karikát tettek, arra a kosarat. Bementek az udvarokba, vagy megálltak a kapu előtt, úgy kínálták hangosan a portékájukat. Az érte járó pénzt jól bekötötték kendőjük csücskébe. 1954 tavaszán a Kőröshegy felé vezető országút kanyarulatában, a rét felőli oldalon az első házban megnyílt a Fóris-féle vegyeskereskedés. Óvodás koromból arra emlékszem, hogy a cukorkákat üvegtégelyben tartották és kis lapáttal merték át papírzacskóba. Miután bezárt a Fóris bolt, valamikor az 1960-as évek elején a Jókai utca 4. szám alatt nyílt vegyesbolt, Kömpf Imre telkén, amelyet kezdetben ő és felesége üzemeltetett.

A Somosban többségében a középosztály vett telket és épített rá házat. Közöttük megtalálható volt többek között: műépítész, ügyvéd, nyug. plébános, gimnáziumi igazgató és tanár, nyug. posta-főigazgató, MÁV főintéző, iparügyi miniszteri tanácsos, egyetemi tanár, Hangya Szövetkezet vezértitkára (ő Gyurkó László az Akácos utcából). Egyúttal ők voltak tagjai az 1936–1948. között működő Balatonsomosi Fürdőegyesületnek, amely 23 taggal indult. Feladata az utak rendbetartása; gyalogutak kavicsozása; fásítás; a somosi strand kezelése, Kőröshegy községgel karöltve. Már az első években befásították a Balatonhoz vezető – az időközben megszüntetett sorompóig vezető – sétautat (platán allé), valamint a strand környékét is. A fürdőegyesület tagjainak joguk volt a Kőröshegyhez tartozó somosi strandon kabint felállítani. Az egyesület bevétele az évi tíz Pengős tagdíjakból és a vendégek hozzájárulásából tevődött össze.  

Razgha Gyula 83 éves korában tüdőgyulladásban hunyt el Somosban, akit a kőröshegyi temetőben helyeztek örök nyugalomra. Felesége tíz évvel élte túl férjét. Egy időre a köztiszteletben álló körjegyzőről nevezték el a Kőröshegyről Balatonföldvár felé vezető utat. Az 1950-es évek közepén – az eredeti ősi Somostól délre – Kőröshegy újabb területeket parcellázott ki. Így jött létre később a Jókai, az Ady és a Hársfa utca. Végül pedig 2002-ben népszavazás eredményeként Somos átcsatlakozott az 1997-ben önállóvá vált Szántódhoz. Ezzel egyúttal megszűntek a postai kézbesítési problémák, valamint a közösségi programok is könnyebben megközelíthetővé váltak, mert kivilágított utcák járdáin juthattak el oda. Előtte csak sötétben, gyalog vagy kerékpárral juthattak be a bátrabb somosiak az esti kőröshegyi rendezvényekre.

A fentiekből kitűnik, hogy Somos alapításának legfőbb mozgatórugója az agilitásáról ismert Razgha Gyula körjegyző volt. Számos tisztséget töltött be: 1896-tól, 38 éven át Kőröshegy népszerű vezetője; a Vármegyei törvényhatósági bizottság tagja; hosszú ideig Somogy vármegye jegyzőtestületének elnöke; az I. világháború alatt hadikórházat hozott létre; tevékenyen részt vett a helyi Hangya üzlet, a helyi Hitelszövetkezet és a helyi Vöröskereszt létrehozásában; elnöklete alatt alakult meg a Somosi Érdekközösség Bizottsága. Nem is csoda, hogy 1929-ben a Minisztertanács a 46. ülésén, 2. napirendi pontként az „értékes közszolgálati és közéleti tevékenységéért” magas kitüntetésre terjesztette fel Razgha Gyulát. Hogy elődeink emlékét az utókor számára megőrizhessük, róla is érdemes lenne utcát elnevezni és emléktáblát elhelyezni a ma is álló háza előtt. Addig lenne jó lépni ebben is, amíg ezek az emlékek nem merülnek a feledés homályába.

Bor Ferenc, 2021.11.22.

Kiegészítés – 2021. december 30.

ELEKTROMOS TÖRTÉNETEK

Szántód vonatkozásában a régi Somos körüli villanyvezetékkel kapcsolatban szeretnék pár kiegészítést tenni. 2021-ben a karácsony előtti napokban a szintén somosi születésű Bálint Jánossal (1948) az Árnyas (ma Platánsor) utca végén, a kerekes kútnál a helyszínen közösen visszaemlékeztünk a múlt dolgaira.

Egyetértettünk abban, hogy a somosi telkek végében, a kerítésen kívül húzódott a csapadékelvezető árok. Az árok partján pedig a kezdetben egyfázisú villanyvezeték kapott helyet, mert az akkori Somos három utcájában a fasorok oda nem tették lehetővé a villany bevezetését. Konkrétan az Árnyas utca és az Akácos utca mögötti árkokról és elektromos hálózatról van szó, amely a platán allénál csatlakozott az országút menti vezetékhez, és a Napos utca sarkáig, a Molnár villáig tartott. A Napos utcai házak a Szántódi útról kapták az áramot.

Amikor az 50-es évek közepén a Somos kibővült a Jókai utcával, akkor abban még nem volt elektromos hálózat. Az újonnan épülő házak kezdetben a villanyt – segédoszlopok segítségével – az Akácos utca mögötti hálózatról kapták. Hasonló volt a helyzet a Somos közepén épülő házak áramellátásával is, amelyek eleinte a Szántódi úti hálózathoz csatlakoztak. A Szántódi úton azért volt a villanyvezeték a házakkal átellenben, mert a házak felőli oldalon jóval korábban telefonvezeték épült ki.

Egyes villanyoszlopokat kitámasztottak, míg másokat kikötöttek, hogy a sodrony el ne húzhassa azokat. A kikötő anyaga fém drót volt, amibe – az áramütés elkerülése érdekében – szigetelésként egy porcelán „diót” helyeztek. Halvány emlékeim között szerepel, hogy az egyik ilyen kikötött oszlop a Batizi villa nyári konyhája mögött állt, ahol a veteményeskertünk is helyet kapott. Valószínűsíthető, hogy az 1950-es években nem volt még tökéletes az elektromos hálózat földelése. Ugyanis a szüleim elbeszélése szerint a vihar közeledtekor a villám vagy a túláram nagy sisteregve ugrotta át a képen látható, birtokomban levő porcelán szigetelőt. Az Árnyas utca 3. szám alatti konyhánkban pedig szikrák ugrottak át a villanykapcsolóról a közeli falikútra.

Az 1950-es években az elektromos hálózatot tömör rézhuzalból építették ki, ami ugyan jó áramvezető tulajdonsággal rendelkezett, de viszont könnyen elszakadt. Szintén a szüleimtől hallottam, hogy az egyik viharban a Kubicza lejáró (Ősz utca) környékén leszakadt az országút melletti villanyvezeték. Az arra haladó, szekérbe fogott ló rálépett, és ha jól emlékszem, csakhamar el is pusztult. A jószág gazdája, miután megfogta a leszakadt drótot, hogy a lovát kiszabadítsa az áramkörből, azt már nem bírta elengedni. Ahhoz, hogy megmentsék a kocsist, deszkákat hoztak a környékbeli emberek, hogy arra álljon rá. Ő végül is túlélte ezt a balesetet.

Szintén az 1950-es évek közepén lehetett, amikor nagyfeszültségű vezetéket építettek ki a kaposvári országút Balaton felőli oldalán. Ennek része volt az Erdészet előtti trafó is. Mivel a kiépítendő vezeték keresztezte a platán allét, sajnos onnan is ki kellett vágni pár fát. A fakivágás során egy ág ráeshetett az országút, rét felőli oldalán húzódó villanyvezetékre, így az leszakadt. Amikor apukám jött haza, figyelmeztetett bennünket, hogy egyelőre ne menjünk arra, mert veszélyes.

Hát ezek az emlékeim az 50-es évekből, az elektromos hálózattal kapcsolatban.

További somosi képek a Képgalériában találhatóak!
Forrás: Somos története – dr. Pillis Iván kézirata / Új Somogy újság – 1920-1930-as évekből / Kőröshegy monográfia
Megköszönném, ha a kedves Olvasók a további helytörténeti tanulmányok készítését régi képek kölcsönadásával támogatnák!

************************************************

004. Bayor Gizi szántódi kapcsolatai

Bayor Gizi alábbi két szántódi kapcsolata ismert előttem:

1.) ARANYÁS LAJOS ÉPÍTÉSSZEL

Aranyás Lajos (Lajos bácsi fiának) visszaemlékezéséből idézek: „Bayor Gizi volt az első Kossuth Díjas színészünk. Olyan színészek előtt kapta 1947-ben ezt a díjat, mint Honthy Hanna, Tolnai Klári, Karádi Katalin, Gobbi Hilda, stb-stb. A Nemzeti Színházban kezdte, annak örökös tagja maradt egészen 1953-ig, az akkor bekövetkezett tragikus haláláig.

A balatonföldvári nyaralóját azt hiszem, valamikor 1934-ben vette a második férjével, egy bankárral, de a nevére nem emlékszem. Később a harmadik férjével, Germán Tiborral, a világhírű orr-, fül-, gége professzorral átépítették. Na, ezt az átépítést végezte édesapám (Aranyás Lajos építési vállalkozó) 1948-ban, tehát nem magát az épületet építette. Az biztos, hogy meg voltak vele elégedve!” (A levél és fotó forrása: Aranyás Lajos) Képfelirat az emlékbe adott arcképén: „Aranyás Lajosnak szeretettel az én szép kis házam emlékére. 1948. szept. 4-én. G. Bayor Gizi”

 

2.) FÖLDESSY VENDÉGLŐVEL

„A kereskedők országos szervezetének lapja” 1978. január 12-én közölt cikkéből – Luthár Péter riportjából – megtudhatjuk, hogy Bajor Gizi a színésztársaival gyakran betért Margit nénihez. A Földessy vendéglő a szántódi vasútállomással szemben állt, amit 1910-ben nyitott meg a család a Tihanyi Apátságtól megvásárolt ingatlanban. A cikkrészlet magáért beszél…

 

A képek többsége nagyítható!

Bor Ferenc, 2021.12.07.
 

************************************************

"Helytörténeti kör Szántód"

A "Szántódi helytörténeti kör" (HEKSZ) célja a múlt emlékeinek megőrzése! A 2007-ben megjelent "Szántód községtörténet" című kiadvány számos régi témát dolgoz fel a településünk múltjából, amely jelenleg is kapható a helyi könyvtárban.  Az erre a célra létrehozott weboldal az időközben felbukkanó helytörténeti információkkal igyekszik kiegészíteni az önkormányzati kiadványban található anyagot, hogy az utókor számára is elérhető legyen.    

Egyelőre csak online módon van lehetőség a kapcsolatfelvételre az alábbi módokon:
1./ A HEKSZ (Helytörténeti kör Szántód) Levelező listán. 
Feliratkozás a Lev-listára a megnyíló oldal bal alsó sarkában lehetséges: 
https://lev-lista.hu/?p=listpage&l=HEKSZ
A feliratkozás után használható E-mail cím: heksz@lev-lista.hu
2./ Facebookon a "Szántód anno" csoportban. 

Az online kapcsolattartás két módja (Facebook és E-mail) lehetőség biztosít a bekapcsolódásra azok számára is, akik nem Szántódon élnek. A későbbiekben tervbe van véve személyes találkozás és igény esetén helyszínek bejárása is! A Helytörténeti kört Bor Ferenc vezeti. Várjuk mindazok csatlakozását, akik szívükön viselik és szeretnék megőrizni az utókor számára Szántód történelmét!

 

VISSZA AZ OLDAL ELEJÉRE